Fogytán az idő! Érdemes pályázni?

Otthon Melege 2016
lakossági pályázat – Összefoglaló

  • 2016-03-08_9-43-48Indulhatok az Otthon Melege 2016 lakossági energetikai korszerűsítési pályázaton? Érdemes ebben a lehetőségben gondolkodnom?
    Rövid összefoglaló példákkal 

    A pályázat kiírása 2016 április 7-én jelent meg és mivel jelentős vissza nem térítendő támogatást ígért, hamar az érdeklődés középpontjában került.

    Úgy tűnt, hogy a feltételek alapján sokan tudnak majd pályázni. A kiírás szerint támogatás akkor igényelhető, ha az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
    ·         hagyományos technológiával épült
    ·         1995. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel rendelkező
    ·         egylakásos
    ·         legfeljebb 135 m2 fűtött alapterülettel rendelkező
    ·         a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló
    ·         lakott családi házról van szó.

    A pályázati útmutató alapos áttanulmányozása után szakértőink jelezték, hogy sajnos korántsem ilyen kedvező a helyzet. Egymásnak ellentmondó részeket találtunk, amelyek tisztázására felkértük az illetékeseket. Szó volt arról is, hogy esetleg módosítják a kiírást az illetékesek a visszajelzések alapján. Végül ez nem történt meg, a minisztérium egy GYIK-ot adott ki mindössze a leggyakoribb kérdésekre adott válaszokkal (lásd a cikkünket).

    A „rossz hír” az útmutató 5. pontjának 3. bekezdésben bújt meg:
    „FIGYELEM! …  a beruházást követően a pályázattal érintett épület energetikai
    jellemzőjének minden esetben teljesítenie kell a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet … követelményeit.”

    Ez magyarra fordítva annyit tesz, hogy a „végeredménynek” meg kell felelnie a jelenleg hatályos – meglehetősen szigorú – energetikai követelményeknek, függetlenül attól, ki milyen beruházásban gondolkodott eredetileg – például csak napelemek telepítésében, vagy csak nyílászáró cserében.

    Vagyis nem elég, ha a ház eleget tesz a kiírási feltételeknek!

    Egyszerűsítve a dolgot, három lehetőség áll fenn:

    I.        1.Az épület részlegesen sem felel meg az energetikai előírásnak. Ez esetben, ha valaki pályázni szeretne, akkor vállalnia kell, hogy mindenképp megcsináltatja a teljes hőszigetelést és nyílászáró cserét. Ezen felül (és csak ezen felül) pályázhat bármi másra, például napelemekre, fűtéskorszerűsítésre stb. is.

    II.        2.Az épület részben teljesíti az előírást (például a nyílászárókat már megfelelőkre cserélték). Ekkor a nem megfelelő elemek korszerűsítését kell vállalni. Így példánkban, ha valaki napelemre és/vagy kollektorra is szeretne pályázni, akkor be kell még vállalnia a külső hőszigetelést is.

    III.        3.A házat korábban megfelelően felújították, így jelen állapotában is előírás-szerű. Ez esetben lehet pályázni csak megújuló energiafelhasználásra és/vagy fűtés-korszerűsítésre.

     Példa számítás (nagyságrendi becsléssel, jelentős egyszerűsítésekkel számolva !):

    Kérdés: Szeretnék a 100 nm-es, felújítatlan házamra 3 kW-os napelemes rendszert.
    Hogyan számolhatok?

    Válasz: Hőszigetelés 1 millió Ft, nyílászáró csere 800 ezer Ft, napelemes rendszer 1,6 Millió Ft, energetikai tanúsítvány, pályázatírás, egyéb költségek 200 ezer Ft, összesen 3,6 millió forint, ebből 1,8 millió forint támogatásként (utólag) visszajár.

    Összegezve: Csak a hőszigetelés és nyílászáró cseréjénél 2 millió Ft költség mellett 40%, azaz 800 ezer Ft támogatás vehető igénybe, így Önnek végül 1,2 millió forintot kell önerőből fizetnie. Ha viszont a hőszigetelés és nyílászáró cseréje mellett napelemmel is pályázik, úgy a napelemes rendszere az eredeti 1,6 milliós árához képest csupán mindössze 600 ezer forintba fog kerülni Önnek. 

    Más nézőpontból: Tegyük fel, hogy Ön eredetileg 1,6 millió forintért vásárolna egy napelemes rendszert – önmagában ezzel nem tud pályázni. Ha azonban bevállalja a pályázat összes feltételét, akkor – a visszatérítés után – mindössze 200 ezer forint többletért ki tudta cserélni a nyílászáróit is és hőszigetelés is került a házára!

    Konklúzió: Ha megfelel a pályázati feltételeknek, még annak is érdemes napelemes rendszerben is gondolkodnia, aki eredetileg megelégedett volna a hőszigeteléssel és/vagy a nyílászárók cseréjével. Minél komplexebb egy beruházás, annál nagyobb az esélye a nyerésre, és annál nagyobb a fajlagos támogatás mértéke is.

    Mindenképp tartsa szem előtt,

    • hogy a pályázatot elektronikusan fogadják be, és a
    • rendszer automatikusan bezár egy adott számú jelentkezés után – várhatóan már a megnyitása után órákkal!!! 
    • Utófinanszírozású
    • Várhatóan a komplexebb pályázatok nyernek
    • Vesztes pályázatok esetén is vannak költségek

Ha nem készült fel előre, időben (több hét a pályázati anyag előkészítése), könnyen lemaradhat a lehetőségről!

  • Kérdése van? Minél előbb hívjon, mert már most fogytán az idő !
  • Eldöntötte, hogy pályázik? 
     Keressen minket minél előbb, legyen még elegendő idő felkészülni!

Nem tud, vagy nem szeretne élni ezzel a pályázati lehetőséggel?

Fontolja meg az alábbi lehetőségeket:

  1. Lakástakarék megtakarításhoz köthető áthidaló hitel (Hamarosan)
  2. Lakástakarék megtakarítással kombinált lakáshitel. Részletes leírása mintapéldával: http://napkelepce.hu/napelem-lakastakarekkal/ Az ügyintézést megoldjuk az Ön lakásán.
  3. Magas jövedelmezőségű számítógép tárterület (320 GB napi 10 óra) bérbe adásával. Éves tiszta bevétel 1,2 millió Ft, amely megtöbbszörözhető.
    Részletek telefonon, vagy http://internetker.hu/kairos-marketing-terv/
  4. Nálunk már Capricoin digitális valutával is fizethet! Kitűnő vagyonnövelő eszköz, kivételes pillanatban még júliusig. A Capricoin árfolyama egy év alatt 11-szeresére nőtt! További – akár 10-20-szoros, – gyors árfolyam növekedése várható 1-2 év alatt! Globális, legális, tőzsdei forgalomban jegyzett digitális fizetőeszköz, a bitcoin korszerűbb változata.
    Részletek telefonon, vagy itt: http://napkelepce.hu/capricoin/
    Kivételes alkalom: http://napkelepce.hu/capricoin/konferencia/
  5. Nincsenek milliói saját napelem telepítésre? Bérházban, vagy lakótelepen lakik mégis tenni szeretne zöld energiával a klímaváltozás ellen? Talán vannak saját álmai, vágyai, amihez finanszírozást keres? Akkor önnek való a nyugaton is egyre népszerűbb közösségi finanszírozás, vagy mikrotámogatás!
    Tegye fel most a projektjét ingyen és kampányolj érte! Ha ügyes, megvalósíthatja a célját! Nézze meg az enyémet és regisztráljon Ön is, segítsünk egymásnak!  https://www.mycrowd.at/users/affiliate_registration/yBwevZOSUg (A honlap magyarítás alatt van.)

 


Majoros László névjegye

A legújabb, 3. generációs kulcsrakész intelligens napelem rendszerek értékesítésével foglalkozok.
Kategória: Finanszírozás, Pályázatok, Újdonságok | A közvetlen link.