ÚJ pályázat – Épületenergetikai fejlesztések támogatása vállalkozások számára

 Pályázat megújuló energiára!

tetonA GINOP keretében megjelent az egyik legnépszerűbb és régóta várt vállalkozásoknak szóló pályázati felhívás tervezete, mely lehetőséget nyújt megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kombinált hiteltermékkel. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatásösszege 3 millió Ft és 50 millió Ft közötti lehet, a visszatérítendő támogatás összege minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft és az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet. A pályázat országos kerete kiemelten nagynak mondható: 121,53 milliárd forint, amire 1700-2800 db pályázatot várnak. A támogatási kérelmek benyújtása 2016. november 15-től kezdődik.

Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével tud jelentkezni.

A pályázat keretében lehetőség nyílik energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek fejlesztésére, mint például az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az pületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére valamint meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására.

Fontos és régóta várt lehetőség a megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek fejlesztése. Ezen belül megvalósítható az épület energiaellátását biztosító és a teljes energiaigény kielégítésére szolgáló napelemes, napkollektoros, rendszer kiépítése, valamint hőszívattyú rendszerek alkalmazása fűtésre, hűtésre,használati melegvíz-termelésre.

Fontos megjegyezni, hogy a forráshiányos időszak után kifejezetten nagy az igény az ilyen jellegű pályázatokra, elképzelhető a gyors keretkimerülés.

A kölcsönt és támogatást egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok igényelhetik, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt, valamint a Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.

Kiemelendő, hogy nem várható a 2007-2014-es időszakban megjelentekhez hasonló széles körben felhasználható épületenergetikai vagy telephelyfejlesztési pályázat, helyettük ez lesz a széles körben kínált pályázat kombinált hiteltermékkel.

Regisztráljon most
ingyenes pályázati előminősítésünkre!

A pályázati felhívás tervezete itt érhető el!

 


Majoros László névjegye

A legújabb, 3. generációs kulcsrakész intelligens napelem rendszerek értékesítésével foglalkozok.
Kategória: Blog, Finanszírozás, Pályázatok | A közvetlen link.